NEA-NO-20-O-V-0094

NEA-NO-20-O-V-0094

Szakmai programok és működési költségek támogatása

Tarpa nagy történelmi múlttal rendelkező település. Folyamatosan érkeznek hozzánk turisták, turistacsoportok, akiknek vezetésére eddig nem tudtunk állandó tárlatvezetési lehetőséget biztosítani. Szakmai programunk megvalósulása érdekében 1 fő munkaerőt erre a célra szeretnénk alkalmazni. Az ő feladata lenne az idelátogatókkal történő kapcsolattartás, időpont egyeztetés, információ átadás, valamint a Turisztikai látnivalóknál történő idegenvezetés. Olyan embert kívánunk alkalmazni, aki történelmileg felkészült, továbbá helytörténeti ismerettel is rendelkezik.

A Turisztikai feladatok ellátásán túl ő irányítaná az emlékparkok, emlékművek, hadisírok gondozását, az ezekhez tartozó közterületek karbantartását végző 4 fő további munkaerőt.

A Tájház évek óta nem működik állandó jelleggel a településen. Tarpa Nagyközség Önkormányzatával kötött szerződés, megállapodás alapján ennek üzemeltetését egyesületünk átvenné, a benne található kiállított tárgyakon, eszközökön túl tovább szeretnénk bővíteni a bemutatásra szánt eszközöket. Konkrét megkeresés alapján eladásra kínálnak számunkra egy hagyományos népi kovácsműhely komplett eszközeit. Beleértve üllőt, fújtatót, kialakított kovács tűzhelyet, kovácssatut, patkoláshoz és minden további kovács tevékenységhez szükséges eszközöket és ezek tárolására szánt tárgyakat.

II. Rákóczi Ferenc Emlékpark – A kuruc történelmi domborműfallal

Jelen pályázatból ezt is be kívánjuk szerezni és a tájházban ezekből bemutatótermet rendeznénk be.

További a tájegységhez tartozó mesterségek bemutatására is vannak eszközeink, de a jövőben ezeket is szélesebb palettán szeretnénk majd a nyilvánosság számára elérhetővé tenni.