NEA-NO-19-Ö-V-0577

NEA-NO-19-Ö-V-0577

XVIII. Kuruc Nap Tarpán – Történelmi hagyományok egy kuruc településen

A Tarpai Népi Hagyományőrző Egyesület a beregi néphagyomány és kuruc történelmi hagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott közösség, melyet 2016-ban alapítottunk meg. Munkánk során törekszünk segíteni a közművelődést szolgáló előadások létrehozását, valamint felkarolni a támogatásra érdemes helyi népzenei és néptánc csoportokat. Fontosnak tartjuk a helyi paraszti kultúrát (mint kézművesség, népi mesterségek, népköltészet, ünnepi szokások) megismertetni és közvetíteni a mai kor embere számára, mint élhető műveltséget. Tevékenységeink közé tartozik a kézműves mesterségek bemutatása és oktatása, néptáncok és népdalok ismeretterjesztése, tradicionális ételek receptjeinek felkutatása és kóstoltatása, hagyományőrző konferenciák szervezése, kiállítások rendezése. Hagyományok bemutatása, kuruc történelem korhű bemutatása fesztiválokon való részvétellel.

Tarpa Esze Tamás kuruc brigadéros szülőfaluja, így az emberek szívében a történelmi méltóság, ” kuruc büszkeség” mai napig megfigyelhető a legkisebbektől az idősekig egyaránt.

Május utolsó hétvégéjén szokott megrendezésre kerülni a Kuruc Nap – fesztivál-, amelyen korhű jelenetekben dolgozzák fel a kuruc világ eseményeit. Az utóbbi években a helyi önkéntes “színészeken” túl országos szinten elismert híres színészeket szoktunk felkérni, hogy még színvonalasabbá és méltóbbá varázsolják a kuruc élményt az idelátogatók és helyi lakosok szívében. Az előadások hangulata katartikus és hosszú ideig tartó nemzeti identitás erősítő érzést nyújt.

Egyesületünk a kuruc hagyományápoláson túl fontosnak tartja a helyi működésű népzenei, néptánc csoportok működését, így a Szabó László tanár úr által vezetett tarpai “Figemadár” Citerazenekart, az országosan ismert Bereg Citerazenekart és a kárpátaljai Kokas Bandát, akik Tarpán az általános iskolában népzenei oktatást végeznek és évente több alkalommal táncházat tartanak az egyesület támogatásával.